Közel 20 óra utazás után úgy döntöttünk, hogy nem, nem fogjuk korán kezdeni a napot.
Mivel én a hozott árut képviselem a bandában, megbeszélték a srácok, hogy 11-kor lesz indulás a sajtóközpontba. Gondoltam még este, hogy milyen szuper végre jól kialusszuk magunkat. Hát ezt hívják úgy, hogy álom, álom, édes álom. Nekünk Gyuszival csak ez maradt. Mi 4.24-kor egyszerre megébredtünk és elkezdtük a napot. Ricsi szerencséjére sokáig bírta, így ő kihúzta a megbeszélt időpontig.
Mi reggeli szabadság alatti rutin dolgainkat csináltuk. Végre interneteztünk, minden ismerősnek/barátnak válaszoltunk a kérdésekre, akik különböző csatornákon megtaláltak minket meg ilyenek.
Hogy ne zavarjuk útitársunkat a pihenésben 9 körül úgy gondoltuk, hogy elindulunk világot látni. Kár volt. Nem hiszitek el, de olyan hideg van, hogy kb. -15 foknak érzed. A helyi üzletek nem nyitottak ki. Amelyik kinyitott az is csak úgy, hogy előtte kalapáccsal a saját portája előtt feltörte a jeget.
11.15-kor elindultunk a nagy útra. Mert igen 35 perc helyett 1 óra 10 perc alatt lehetett megtenni az utat a jeges viszonyok miatt. Volt ahol szó szerint 10 mérfölddel közlekedtünk. De ez van.
Miután elintéztük a hivatalos dolgokat bejutottunk az NFL egyik legfontosabb világába, a média világába. Igen ez az egyik legfontosabb és most látva ezt a gépezetet (mert ez gépezet, gondosan pontról pontra megtervezve) érthető, hogy miért tartanak Amerikában itt a profi sportok. Belépve a sajtónak fenntartott épület komplexumba (a dallasi Sheraton hotel egyik szárnya) minden szinten szinte minden – élve az ócska reklámszöveggel. Itt minden, amit a sajtónak kell biztosítani információ részről 24/24-ben elérhető pillanatok alatt – nyomtatott formában is. A legalsó szinten egy komplett berendezett rész van azon sajtóorgánumoknak, amelyek élőben közvetítenek az eseményről – legyen az rádió, online TV adás, rendes TV adás bármi. Övéké a fele alsó szint. Láttunk ám már hírességeket is. Itt van természetesen az NFL Network jóvoltából Steve Mariucci, Michael Irvin. De láttuk már Miles Ausint és Phil Simset is. De itt van a főszereplő is természetesen a Vince Lombardi Trophy. Láttuk már Őt is kb. 3 méteres távolságból. A legalsó szint másik fontos fele a nyomtatott és írott online sajtóterem. Hát itt azt képzeljétek el, hogy hosszú asztalok (25-30 méteren keresztül) 15 sorban online internet kapcsolattal és árammal felfegyverkezve várják az újságírókat. Na ők azok, akik nagyon nagy számban képviseltetik magukat az eseményen. Most úgy kb. 300-400ad magammal ülök itt egy teremben és írom ezt a kis beszámolót, amíg az otthoni sajtó itteni képviselői (Gyuszi és Ricsi) éppen 2 sajtókonferencián vannak. Az egyik, ha jól tudom a játékos szakszervezet és a liga per pillanatnyi állásáról szól, míg a másik a Fedex Ground/Air Player of the year díjának átadása. Pont most nézem itt a TV-n (mert természetesen minden falon legalább 5-6 tv van), hogy az egyik díjat Jamaal Charles (a Kansas City Chiefs játékosa) kapta meg – Ricsi nagy örömére, a másikat pedig Aaron Rodgers kapta. Amikor a srácok visszaértek a sajtótájékoztatókról teljesen fel voltak dobva.
Ja és hogy legyen egy kis szubjektív a mai napra.
Az amerikai football egy férfias világ. Nem véletlenül, hiszen ízig-vérig egy férfi sportág. Elnézést ha megbántanék valakit, de nagyon rosszul néz ki, amikor 22 nő feszül egymásnak egy meccsen. Olyan, mintha Snoopy-t macskának öltöztetném. Nem. Ez itt kérem egy férfi sportág. Nem véletlen. Nagyon kevés nőt látok itt a teremben körbenézve, viszont akit szerintem nő létére „ideengednek”, nem véletlenül teszik. Ezek a hölgyek láthatóan odateszik magukat. Felkészültek, csinosak és abszolút partiban vannak az itteni férfitársadalommal. Kellenek ilyenek, mint pasik a kozmetikába (néha).
Még egy pici az esti programunkról.
Hazafelé menet megállapítottuk, hogy a tegnapi napra nem igen jutott falatozni való idő. így betértünk hazafelé egy vendéglőbe némi megpróbáltatás árán. Gondolná az ember, hogy ez itt nem kérdés. Hisz kérem szépen ez itt Amerikai. A fogyasztói társadalmak csúcsa. Igen ám, csak ez a csúcs nem számolt a hideggel és a jéggel. Ezen fogyasztói társadalom ellátására szakosodó egyik iparág – nevezetesen a vendéglátás -, úgy gondolta, hogyha esik a hó/fagy van az emberek nem esznek. Pedig igen, esznek. Vagyis ennének. Hát az étterem keresésünk beletelt egy kis időbe, de megérte. Megtaláltuk az On the Border nevű mexikói étteremlánc (http://www.ontheborder.com/) egyik éttermét. Szuper volt. Mind a kiszolgálás, mind az ételek. Megérte.
Majd jól megérdemelt napi pihenésünkre elvonultunk, készülve a reggel ¾ 5-ös kelésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése