Kezdetek

2011.02.01
Reggeli 5.45-kor - szerencsés 6,5 órai alvás után - elindultunk a Nagy utazásra.
Irány Ferihegy.
Mivel még otthon Gyuszi beütötte a jegyeinket ún. online check-in "pulton" ezért már azért sem kellett aggódni, hogy hol fogunk ülni. Ledobtuk (drop-off) a csomagunkat a pultnál és irány a tranzit. A tranzitban lődörögtünk egy kicsit majd leülve a számunkra kijelölt kapunál megjelent egy fiú NFL könyvvel a kezében. Láthatóan Ricsit keresve bemutatkozott és mondta, hogy ő a http://steelers.hu/ egyik szerzője. Indulásig vele társalogtunk, majd irány London és a Heathrow.
Csendes 3 órás utazás alatt megérkeztünk a kicsit barátságtalan, kicsit szürke angol főváros közelébe - látva pillantásokra a Temze-t, pár stadiont, tipikus angol sorházakat.
3 óránk volt a csatlakozás elérésére. Először át kellett jutnunk egy a szokásos átvizsgálási procedúrán. Hát hagyjuk. Komolyan mondom, hogy egy vicc volt. Benne felejtettem a táskámban egy 1/2 literes bubis ásványvizet és ennek okán az utolsó fecnit is kipakolták a táskámból és kidobatták velem a 1/4 dobozni testápolómat, mert nagyobb tárolóban volt, mint 100 mili. Tiszta idióták, de mindegy.
Átérve az 5-ös terminálra be kellett check-olnunk (szép szó) újra, mivel túl kell esni az ilyenkor szokásos biztonsági kérdéseken - őrizetlenül hagytad-e a csomagod és társai. Majd új beszálló kártyákat kaptunk ugyanis a hölgy közölte, hogy félig lesz a gép. Hurráááááááááááá. Talán még aludni is tudunk majd (ez kósza remény volt, de mint tudjuk az hal meg utoljára). Beérve a terminál központi részére láttuk a kijelzőn, hogy még nincs kiosztva kapuhoz a gépünk. 20 perc elteltével a kijelzőn megjelent a bűvös szám. 42. A legtávolabbi kapu. A kijelző szerint minimum 20 perc séta. És tényleg. 20 perc séta. Odaérve a kapuhoz újabb biztonsági ellenőrzés (még hány?????). Majd 5 perc tétlenkedés után elfoglaltuk helyeinket a gépen. És tényleg. Félig üres/tele volt. És megkezdődött a reményeink szerint "csak" 11 órás utazás. Hát nem mondom. 4 rész Miért éppen Alaszka, horgolás, olvasás, keresztrejtvény nekem; a srácoknak felkészülés a meccsre, olvasás, filmnézés és még mindig csak 4 óra telt el. Hosszú még a hátralévő 7 óra. Eltelt. De úgy 6,5 óránál beszólt a kapitány a mikrofonba. Baj van. Lehet, hogy Houston lesz a megoldás ugyanis annyira gázos a helyzet Dallasban, hogy gép sem száll le. Gondolhatjátok. Nem panaszkodni akarok, mert tényleg nem, de 17 óra utazás után még nem is Dallas, hanem Houston és borul az egész program. Na elkezdődött az imádkozás. És imáink meghallgatásra találtak. 40 perc elteltével a kapitány ismét szólt hozzánk, hogy 3 gépet engednek leszállni. Mi vagyunk az egyik. Sok szikla ugrott le a hirtelen mindenkiről. 4 teljes fordulat után nekirugaszkodtunk a leszálláshoz. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül nem akarták engedni a gépeket leszállni. Az hogy tükörsima jég van legrosszabb álmunkban nem gondoltuk volna. De az van. Később beszélgetve a reptéren az ott dolgozókkal kiderült, hogy esett egész nap, majd este jött egy -5 fok és megbénult minden. De láthatóan tényleg minden.
"Gyorsan" kiérve a vámtiszt kérdései után elindultunk a bérelt kocsink felé. Elindultunk volna, de kiérve a terminál melegéből megcsapott a metsző szél a hideg és a jég. Ez úgy egyszerre (és ez most komoly). Konkrétan a bőröndjeinket nem lehetett húzni az úton, mert az vagy mi vagy a bőrönd. De mindegy. Eljutottunk az Alamoig, ahol egy ezüstben pompázó Chrysler Sebring átmeneti tulajdonosai lettünk. Beüzemelve Gizit (GPS), mondta a bűvös időt. 35 perc a célig. És már suhantunk is. Vagyis suhantunk volna, ha nem lett volna tükör jég. 15 mérföldes sebességgel úgy 1 óra alatt el is jutottunk a célig. És igennnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn. Van ágyunk és meleg szobánk. Mindenki elhiheti, hogy ezt tegnap nagyon megbecsültük.
Igen ám, de éhesek voltunk. Mind a 3-an. Együnk valamit.
A történethez hozzá tartozik, hogy nem Dallasban lakunk, hanem "Dallas külsőn" Arlingtonban, ahol egyébként a Cowboys Stadion is található. Ennek egyrészről financiális okai voltak, hogy itt választottunk magunknak szállást, másrészről a Stadion közelsége is közre játszott.
Na de vissza Arlingtonhoz. Ez itt egy kisváros. Tele (de tényleg minden második ház) egészségügyi szolgáltató házakkal, kisebb mall-okkal. De kihalt. Se autó, se ember az utcán. Tény, hogy rossz volt az idő (ezt mondta a portás srác is itt a szállodában), de még a McDonald's is zárva volt. Kész. És itt lesz 4 nap múlva a világ (!) legnagyobb sporteseménye. Na mindegy.
Az éhség nagy úr és valamit találni kellett.
Régebbi emlékeinkből felrémlett, hogy van egy útszéli falatozó hálózat http://www.wafflehouse.com/welcome/ és Gizibe beütve találtam is 5 km-en 3-at. És hurrá. Odaértünk, ott voltunk. Az Angus burger volt tegnap este a menő egy vödör innivalóval.
Érdekesség a minket kiszolgáló néniről. A névtábláján Gingerként szerepelt, aki 1990 óta dolgozik a cégnél és kiemelkedő sales worker. Hát igen. Érdekes. És egy gyorsétterem hálózatról beszélünk. Elismerik a munkatársat és büszkén hirdetik.
Ennyit az első napról. Holnap jövök a második nappal.

Ja és hogy mennyire gáz itt a helyzet időjárásügyileg pár kép az index által
http://galeria.index.hu/kulfold/2011/02/02/hovihar_sopor_vegig_amerikan/?current_image_num=4&image_size=ms